A megrendelői igények alapján 2010 év közepétől Webáruház fejlesztési és kivitelezési szolgáltatásainkat két csoportra bontottuk.
Az általunk támogatott három nagy „Webáruház alkalmazás” egyedi igényeknek megfelelő testre szabása, valamint teljesen egyedi fejlesztésű webáruházak készítése.
A két fejlesztési módszer közötti különbség legegyszerűbben egy autóipari példán keresztül szemléltethető:
- Amikor egy szalonban autót választunk, akkor a gyártó által előre kialakított termékpalettából választhatunk, majd meghatározzuk, hogy milyen színe, milyen belső és külső tartalmi és formai elemeknek feleljen meg. Természetesen ezen egyedivé tételi megoldások a gyártó által meghatározott keretek között mozoghatnak, és az adott típustól függően esetenként kiegészíthetünk kisebb, az adott típushoz más gyártók által készített kiegészítőkkel, mint például az „optikai tuning”. Az előre gyártott webáruház alkalmazások esetén ezt a folyamatot nevezzük "Alkalmazás testreszabás"-nak.
- Az egyedi webáruház készítése pedig arra hasonlít, amikor felkeresünk egy egyedi autók gyártására szakosodott céget, terveztetjük, majd elkészítetjük álmaink autóját. Természetesen ebben az esetben a tervezés és a kivitelezés ideje és költsége nagyságrendi különbséget képvisel, viszont minden funkcionalitás a megrendelői igényeinknek megfelelően kerül kialakításra.
Nem titkos tapasztalatként elmondhatjuk, hogy az elmúlt 3 év-ben végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően, több kereskedelmi és szabad szoftver liszenszelésű webáruház keretrendszert is kifejlesztettek, melyek testreszabásával, aránylag rövid idő alatt a mindennapi igényeknek megfelelő elektronikus kereskedelmi rendszerre tehetünk szert. A testreszabásnak (lásd: autóipari példa) vannak korlátai, de ezek általában nem képeznek olyan akadályokat, melyeket ne lehetne megszüntetni vagy megkerülni.
Egyedi kereskedelmi rendszer fejlesztését manapság már kizárólag olyan megrendelőink kérik, akiknek komplex informatikai háttérrendszereik vannak, és webáruházuk működtetését maximálisan integrálni szeretnék a meglévő informatikai rendszereik sorába.