Amikor egy kereskedelmi egység vezetőjében megfogalmazódik az elektronikus kereskedelem irányába történő nyitási szándék, még ha biztos is termékeinek piacképességében az informatikai üzemeltetéssel kapcsolatos többletfeladatok mennyisége, saját munkatársaival történő kezelhetősége komoly gátat képez az indulási döntés meghozatalának útjában.
Szolgáltatásunkkal elsősorban ezen vállalkozásokat célozzuk meg, és segíteni kívánjuk őket az indulás és bevezetés első fázisában oly módon, hogy az internetes kereskedelmi felületük üzemeltetési feladatainak javarészét átvállaljuk, valamint a kereskedő által kapcsolattartásra kijelölt munkatársakat folyamatosan és szisztematikusan vezetjük be a kereskedelmi rendszer használatába, működtetésébe, a mindennapi üzemeltetési feladatok elsajátításába.
Tapasztalataink alapján elmondhatjuk, hogy ha ez a feladatmennyiség egy időpontban, ezidáig csak hagyományos kereskedelemmel foglalkozó cég munkatársaira terhelődik, akkor komoly problémákat okozhat. A munkatársak túlterhelődnek, sőt az új rendszerrel szemben negatív érzések is könnyen kialakulhatnak, mely rányomja bélyegét a teljes további üzemeltetésre.
Üzemeltetési modellünk feladatrendszerenként szekcionált, kidolgozott bevezetési és üzemeltetési folyamatokkal, előre definiált feladatkezeléssel, előre kidolgozott átadás-átvételi koncepcióval, képzési tervvel, és kialakított szerződéses háttérrel biztosítja a feladatok rugalmas szétosztását, valamint a lehető legnagyobb szabadság mellett a dinamikus fejlődés lehetőségét ügyfeleink számára.
Szolgáltatásunk keretében a megrendelő Webáruház üzemeltetési feladatrendszerét legnagyobbrészt átvállaljuk*, majd tervszerű képzési csomag kíséretében adjuk át a rendszer üzemeltetési feladatait.
*Egyedi megbízás esetén induláskor akár a teljes webáruház informatikai és operatív üzemeltetését is át vállaljuk, így kizárólag a készletinformációk és árváltozások, valamint a beérkező megrendelések esetén a termékek számlázása, csomagolása és a szállíttatás az ügyfél feladata.